Mi történik egy zeneterápiás folyamatban?

Ez talán az egyik leggyakoribb kérdés, amit szülőként, vagy felnőtt érdeklődőként feltesznek nekem. A zeneterápia szó sokak számára izgalmasan hangzik, de nehezen elképzelhető, hogyan is néz ki a gyakorlatban.
A válaszom mindig azzal kezdődik: attól függ, mi a cél.
Másképp épül fel egy folyamat, ha gyerekkel vagy felnőttel dolgozom. Más megközelítést igényel, ha az érzelmek kifejezése, feldolgozása a középpont, és mást, ha például a szociális kompetenciák vagy az önálló döntéshozatal erősítése a cél. A zeneterápia nem "egy módszer", aminek mindig ugyanaz a menete. Inkább egy eszköztár – amelyet minden alkalommal az adott klienshez és helyzethez igazítunk.
Amit viszont minden esetben szem előtt tartunk: a zeneterápiás folyamat előre megtervezett. Ez azt jelenti, hogy a kliens problémájából, szükségleteiből kiindulva tudatosan választjuk ki azokat az eszközöket, formákat, amelyekkel dolgozunk.
Például: ha egy kliens úgy érzi, nincs hatással az életére, nehezen hoz döntéseket, gyenge az akarati működése, akkor aktív zeneterápiás formákat érdemes alkalmazni. Ilyenkor a zene nem csupán megnyugtat vagy felidéz, hanem cselekvésre hív: hangszert kell választani, ritmust vagy dallamot kell alkotni, döntéseket kell hozni. Az is egy döntés, ha valaki nem csinál semmit – és ebben az esetben annak a következményeivel dolgozunk tovább.
Az első lépés minden esetben egy ismerkedő beszélgetés – amit gyermekek esetében a szülőkkel, felnőtteknél magával a klienssel tartok. Ezen az alkalmon körbejárjuk, miben szeretnének segítséget kérni, milyen nehézségek jelentkeznek, hogyan alakult a fejlődés vagy életút eddig. Itt határozzuk meg – amennyire lehetséges – a terápiás célt is. Ez fontos kapaszkodót ad ahhoz, hogy lássuk, honnan hová szeretnénk eljutni.
Ugyanezen az alkalmon beszéljük meg a terápia kereteit: a rendszerességet, az együttműködés módját, a felelősségi határokat. Ha ez mindkét fél számára elfogadható, akkor kezdődhet a közös munka.
És ez a munka – bár nem mindig könnyű – sokszor játékos, felszabadító, és a zene erején keresztül mélyen megérintő.
Mi van akkor, ha valaki nem tud zenélni?
Sokan tartanak attól, hogy nincs "zenei előképzettségük", vagy "hamis a hangjuk". Ez teljesen természetes – különösen felnőttként nehéz lehet belevágni valamibe, amihez úgy érezzük, nem értünk. A jó hír: a zeneterápiához nincs szükség zenei tudásra.
A hangszerek megszólaltatásához nincs szükség semmilyen zenei előképzettségre. Egyszerűen megszólaltatható hangszerekkel dolgozunk: dobokkal, csörgőkkel, fém- vagy fa nyelves dobokkal, hangtálakkal, szélcsengőkkel, stb. Ezek játékos, felfedezésre hívó eszközök – nem kell "jól" játszani rajtuk, csak megszólaltatni.
A "zene" szó talán félrevezető is lehet. Jobb, ha inkább a zene elemeire gondolunk: hang, ritmus, tempó, dallam, szünet. És a hang lehet bármi: zaj, zörej, suttogás, sikítás, kopogás, pusmogás vagy kiáltás. Minden, ami kifejez és kapcsolódik.
A zeneterápia tere biztonságos tér arra, hogy kipróbáljunk valamit, amit talán még soha – és olyan módon tudjunk megmutatkozni, ami nem szavakon keresztül történik, mégis mélyen személyes.